Fetter Valéria - Interim HR Menedzsment és tanácsadás

Bemutatkozás

Fetter Valéria interim menedzser, stratégiai HR tanácsadó és szakmai mentor vagyok.
15 éve dolgozom vezetőként, ezért is döntöttem úgy, hogy karrieremet 2018-tól főállású interim menedzserként, HR tanácsadóként folytatom, illetve szakmai mentorként az évek során megszerzett tapasztalatommal, tudásommal más HR szakembereket is segítek.
Mindig is emberekkel szerettem volna foglalkozni, emellett vonzott a jog és az üzlet világa is, így a HR szakmát választottam. A megszerzett szakirányú diploma jó alapot adott eddigi pályámhoz és jelenlegi tevékenységemhez egyaránt.
Karrieremet ezidáig az új létrehozása és az eredményesség növelése jellemezte.
Szakmai életutam nagy része a közép- és nagyvállalati, valamint részben a multinacionális szektorhoz kötődik. Több, mint 10 éve tevékenykedek a magyar KKV szektorban is, ahol főként HR szervezetek létrehozásával és a cégek egyedi igényeire szabott stratégiai tanácsadással foglalkozom.
Alapvetően generalista beállítottságú HR szakember vagyok; mindig szem előtt tartom a humánus bánásmódot. E mellett eredményorientáltan, struktúrált módon dolgozom. A helyzetfüggő vezetés, valamint a cég és a munkatársak fejlődésének, fejlesztésének híve vagyok.

Székhely:
Paks
Kapcsolattartó:
Fetter Valéria
Telefonszám:
+36205797769
Webcím:
www.profihrpartner.hu
e-mail címe:
info@profihrpartner.hu