PROHUMAN DIÁKMUNKA- Prodiák Iskolaszövetkezet

Bemutatkozás

A PROHUMAN DIÁKMUNKA Prodiák Iskolaszövetkezet az ország egyik meghatározó, fiatal, lendületes diákvállalkozása. Szakmai elismertségét jelzi, hogy az alapítását követő évtől a vállalkozás elnöke tölti be az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöki tisztét.

A Prohuman Diákmunka kifejezetten azt a célt tűzte ki maga elé, hogy tanulmányaikhoz illetve szakképzettségükhöz illő munkalehetőséget biztosítson a magukért felelősséget érző és tenni akaró nappali tagozatos, főleg felsőfokú oktatási intézményekben tanuló hallgatók számára. Bízunk abban, hogy tagjaink közül egyre többen már a tanulmányaik alatt megismerkedhetnek leendő főállású munkahelyükkel. 

Ezt a célt erősíti a Prohuman Kft.-vel fennálló stratégiai szövetség, aminek keretében a két vállalkozás együttműködve, közös értékesítési és végrehajtási rendszert működtetve kínálja a Partnerei számára a legmegfelelőbb HR megoldást egy ügyfélkapus rendszerben.

2014-ben a PROHUMAN Diákmunka új szolgáltatással áll partnerei rendelkezésére. 

A 2013-ban bevezetett törvénymódosítások eredményeképpen 2014 nyarán a frissen végzett nappali tagozatos hallgatókat DIÁKKÉNT, iskolaszövetkezeti tagként foglalkoztathatják 2014. október 31-ig, kihasználva a diákfoglalkoztatásban rejlő minden előnyt.

A PROHUMAN DIÁKMUNKA a FELSZÁLLÓPÁLYA PÁLYAKEZDŐ PROGRAMMAL kíván hozzájárulni a
megfelelő munkatársak megtalálásához azzal, hogy ÚJRAÉRTELMEZI A PRÓBAIDŐ fogalmát.

Próbálja ki Ön is, hogy milyen kényelmes a partnereink élete! 

Kapcsolódó szolgáltatások:
- Karrierprogramok működtetése
- Gyakornokprogramok menedzselése
- Felszállópálya pályakezdő program
- PROHUMAN Kft. HR szolgáltatásai

Székhely:
1146 Budapest, Hungária krt. 140-144; 8000 Székesfehérvár, Távirda u. 18.
Kapcsolattartó:
.
Telefonszám:
+ 36 1 432 1280
Webcím:
http://www.prodiak.hu
e-mail címe:
ugyfelszolgalat@prodiak.hu